・Prológus

- Megvan a pénztárcája? - kérdezte miután leporolta az egyenruháját. A szőkére festett hajú lány oda dobta neki a rózsaszín, koszos pénztárcámat és felállt. SeoYoung még utoljára végigfürkészett, majd a másik lányba belekarolva sétált el. A föld hideg volt, ha megmozdultam a bőrömet horzsolta, de erőm az kicsi sem volt felállni.  Egy kérdésen járt az eszem: mivel érdemelhettem ki ezt? Mivel érdemelhettem ki azt, hogy az az ember akitől 4 év után azt hittem, végleg megszabadulok, újra velem van összezárva?

Összeszedtem magamat, és elindultam a bejárat felé.
Körülnéztem az osztályteremben - ő nem volt ott. Mindenki beszélgetett valakivel, csak én ültem egyedül a padban és olvastam. Nem akarom ezt. Nem fogom újra átélni azokat a napokat. Elegem van belőle. Megszólalt a csengő, én pedig felkaptam a táskámat és futottam, remélve hogy nem találkozok a tanárral.
Amilyen gyorsan csak lehetett, beütöttem a bejárati ajtó kódját és megkerestem anyut. 

- Mégis mi a jó istent keresel te itt? - csukta be maga mögött a konyha ajtaját ahogy meglátott. Nyitottam a számat, hogy válaszoljak de egy hang sem jött ki a torkomon. Csak rádőltem a vállára és sírtam, ahogy csak tudtam. Nem kérdezett, tudta már, hogy ilyenkor nem fogok tudni válaszolni. 

- És mit szeretnél, mit tegyek? Vetessem ki őt az iskolából? - nézett rám, miután elmeséltem neki mindent.

- Nem tudnék legalább a Sunchanban érettségizni? - már ezerszer nemet mondott arra az iskolára. Minimum ezerszer. De nem tudom feladni.

- Értsd már meg hogy nem fognak oda felvenni mert dagadt vagy, a kurva életbe! -  Én pedig csak bámultam ki a fejemből. Azthittem eddig, hogy nem szeretné hogy zenével foglalkozzak, de akkor ez volt a problémája. Kétségbeesett tekintettel sétálok fel a szobámba, nevemet motyogó anyukámat figyelmen kívül hagyva.
Mi történne, ha megpróbálnám? Ha nem hallgatnék anyura, meg sem kérdezném, csak elmennék?

                                                                    - 1 hét múlva - 

Ahogy beértem a terembe, egy kissebb tömeget láttam meg, ami vagy remegő vagy magabiztossággal teli fiatalokból állt.

- 138, kérem fáradjon be. - mondta egy női hang a hangosbemondón, majd egy remegő, szemüveges fiú felállt, és belépett az ajtón. Még néhányan bementek, majd én jöttem - akik utánam jöttek, próbálták elfolytani a nevetésüket ahogy felálltam, de nem sok sikerrel. Azonban igazuk volt, idővesztegetés az amit most csinálok. Lenyomtam a kilincset, majd besétáltam egy hűvös, rendezett szobába ahol két 40 körüli férfi, egy rövidhajú, füstösen sminkelt nő és egy fiatalabb, szemüveges férfi ült egy hosszú, kopott faasztal mögött. 

- Ön biztos ebben? - nézett rám lesajnálóan a nő én pedig válaszomon kezdtem el gondolkodni, miközben alsó ajkamat kezdtem el harapdálni.

-Han Min Nae, igaz? Kezdheted - mosolygott rám a szemüveges férfi.

Ailee-től a Singing Got Bettert énekeltem, amibe észre sem vettem, hogy beleéltem magam - ezt is az előttem ülő emberek arcikfejezéséből vettem ki. Kiskorom óta szerettem énekelni, de kevés alkalmam volt rá, és mivel tudtam, hogy nem érek el vele semmit, nem is próbálkoztam eleget.

Mire vége lett, a zsűri csak nézett, azt hittem egy végtelenségig fog tartani mire megszólalnak. Folyt rólam a víz és remegtem. 

-Sajnálom, de - kezdte volna el a nő amikor a szemüveges férfi megszakította. Pedig kíváncsi lettem volna, mit mond. "Sajnálom, de dagadt vagy"? "Először fogyj le"?

-Átment - csukta be a mappáját a férfi, majd felállt és kiment az ajtón.

- Ez megőrült? - suttogta az egyik férfi a másiknak, egész hallhatóan.  Ha átmentem, akkor az azt jelenti hogy mostantól ide járok? egy Idol képző iskolába? Onnan pedig elmehetek?

                                           Jimin Szemszögéből

- Szóval, le akarsz debütálni? - hallatott magából apám egy szaftos kuncogást. - Engedtem, hogy összeköltözz azokkal az idiótákkal, de nem elég, még le is akarsz debütálni? Te?
- Igen, pontosan én. A te idióta, tehetségtelen nyomorék fiad szeretne ledebütálni. És tudod mit? Az, hogy nem hiszel bennem, csak növeli a magabiztosságomat ezzel kapcsolatban! - vetettem oda neki remegő hanggal. Szemei kikerekedtek, én pedig mielőtt bármit is szólhatott volna, sarkon fordultam és fürge léptekkel hagytam el az irodáját. Jól elcseszted, Jimin - és ha nem debütálsz majd le? Akkor mi lesz? Visszakönyörgöd magad? Bravó! 

- Hyung! Mi történt? Hogy ment? - kérdezősködött legjobb barátom ahogy kiértem a jól ismert ház kapuján. Ahogy meglátta reménytelen tekintetemet, szemöldökét összehúzta s miután kikerültem őt, utánam eredt.
- Nem tudom, nem vártam meg a válaszát, miután jólesően kinevetett, ott hagytam - vontam meg a vállam.
- Hjaaa, akkor mit fogsz most csinálni? - fordult felém Jungkook zsebrevágott kezekkel. Kérdésén meglepődtem, hisz ebben a helyzetben végig csak a válaszon kellett volna gondolkodnom, de csak miután megemlítette kezdtem el agyalni rajta.
- Ki tudja - sóhajtok. - Majd csak lesz valami.