・1. Fejezet

                ~Minae szemszögéből~ [Még a meghallgatás napján]

 Olyan arccal sétáltam ki, mintha szellemet láttam volna. Nem bírtam felfogni a történteket, lehetetlen gondolatok hangzottak el a fejemben. Dolgok, amiket itt elérhetek... 
Kerestem a kijáratot, majd megláttam a szemüveges férfit egy ital automatánál. Mikor felegyenesedett, meglátott és rám mosolygott. Eszméletlen sok kérdésem volt hozzá. 
- Sonsaengnim… Kérdezhetnék néhány dolgot? - léptem közelebb hozzá félénken. 
- Rajta, csak nyugodtan - ivott bele az italába. Azt sem tudtam, hol kezdjem.
 - Miért… - kezdtem volna a mondatot, de csakúgy mint annak a nőébe, az én szavamba is belevágott. 
- Mert tehetséges vagy - tette le halkan a dobozos italát amiből hallatszott a szénsav sercegése. 
- De komolyan azt hiszi, hogy belőlem egy Idol lehet? Mármint, ez egy idol képző iskola - vakartam meg a fejemet. Még közelebb lépett hozzám, majd mélyen belenézett a szemembe. 
- Nagyon figyelj arra amit most mondok. Itt mindent elérhetsz, csak akarat kell hozzá. Nem azért választottalak ki, mert Idol-t szeretnék faragni belőled, mert arra képes lennél, csak nem akarod eléggé, hanem azért, hogy mások is hallják azt amit az előbb hallhattam. Minden az akarat kérdése  - mosolygott, felvette az italdobozát, még egyszer utoljára rám nézett és elment. 

Ezután különösen figyelve a közlekedésemre - hisz nem sok mindenre tudtam koncentrálni -elindultam haza, ahol izgalommal tele estem be az ajtón.

- Oh, Minae-ah! - fogad anyukám
- Felvettek! Átmentem! Anya, felvettek a Sunchanba! - ugrottam a nyakába. Anyu csak ott állt, nem mozdult, majd egy kis idő elteltével eltolt magától. 
- Te most viccelsz, ugye? - pásztázott nagy szemekkel. Láttam, mennyire meg van lepődve. Még mindig ideges voltam, amiért azt mondta, még ha igaza is volt, de most legalább örülhetnénk együtt. Ledobtam magamról a táskám, majd elkezdtem benne kutatni a papírért ami igazolja, hogy felvettek. Amint meglátta, a szájához kapta a kezét, rám nézett, majd visítva átölelt. 
- El sem tudod hinni, mennyire sajnálom amit mondtam. Csak ideges voltam amiért nem sikerült nekünk soha semmi. De támogatni foglak mindenben oké? - mosolygott anya.
Nem tudtam még neki megbocsátani rendesen, de elfogadtam, és enyhén bólintottam.
 Most már csak egy valaki maradt hátra, HyeSun.

- Futottam ahogy tudtam, mi történt? Még csirkét is hoztam! - mutatta fel a nagy zacskót miközben lerúgta a fehér, régi cipőit.
- Felvettek a Sunchanba - mondtam, reménykedve hogy el is hiszi. Mosolygott, majd bekapott egy csirkeszárnyat.
 - És utána? Elraboltak az ufók? - mondta teljesen komoly arccal és teli szájjal. Miután megmutattam neki a papírt, elég valószínű hogy félrenyelt, mivel enyhe köhögőrohamot kapott. Elmeséltem neki mindent, és boldogabbnak látszott még nálam is.
- Ugyanabba a suliba fogunk járniiii! - visított lelkesen. HyeSun egyébként kiskorom óta a legjobb barátnőm, aki nagyjából mindent tud rólam. Mindig is be akart jutni a Sunchanba, és neki is sikerült, ami mondjuk nem csoda. Tökéletesen táncol és gyönyörű a hangja, csakúgy mint az alakja. Közel lakunk egymáshoz, de nem sikerült egy középiskolába jutnunk, most viszont összejött a közös gimi.
- Szóval. Le akarsz fogyni?- vonta fel a szemöldökét, ahogy leült az ágyamra. - Igen. Csak most komolyan.. - mosolyogtam rá visszaemlékezve hányszor mondtam már ezt.
- Akkor tessék. Mostantól ilyet nem ehetsz. - tolta közelebb a csirkét hozzám. Felvettem egyet, egy ideig szemeztem vele, majd beleharaptam.
– Most utoljára. - paskolta meg a vállam, majd ő is elkezdett enni.
- Hétfőn bemegyünk majd együtt? - kérdeztem csámcsogva, mire ő csak hevesen bólogatott.

                                                     JungKook szemszögéből

- Mivel ez az első nap, csak 3 óránk lesz. Abból hányat lógjunk el? - vágta zsebre a kezét Jimin miközben a suli folyósóján sétáltunk.
- Idióta. Egyiket se! - vágta fejbe V, majd ahogy beértünk körülnéztünk az osztályteremben. Világos és hideg volt. Azonnal elfoglaltuk az utolsó 2 sort, aki pedig ott ült vette az adást, felállt és elült máshova. Mögöttünk összesúgtak a lányok, és kuncogtak. Itt sem lesz annyira más. Az óra már majdnem elkezdődött amikor 2 lány esett be. Az egyiken viszont megakadt a szemem… Ő hogy kerülhetett be ide? Nevetgélve jöttek be a terembe, de ahogy észrevették hogy az osztály elcsendesedett és mindenki őket nézi, a ducibb lány szorongva ment tovább, a másik pedig csak a földet bámulta. Miután elhelyezkedtek, lassan ugyan, de visszaállt a zaj.
 - Szerintetek hogy jutott be ide szegény? - nevetett Jimin, én pedig csak néztem. Ő most kinevette?
- Ki tudja. - vonta meg a vállát RapMon. – Ne foglalkozzatok vele. - vágta zsebre hosszú kezeit.
Az első óra osztályfőnöki volt - egy magas, borostás, fiatal férfi beszélt nekünk az iskoláról, a lehetőségekről és az órákról. Nem érdekelt nagyon senkit, a legtöbben inkább aludtak rajta. A következő óra tánc volt. Átmentünk egy üres terembe, csupán egy rádió volt ott. Felsorakoztunk a tükör elé ami elfoglalta az egész falat, majd követtük az új fiatal tanárnőnket.
- Ez vicces lesz.. - nevetett Jimin, majd odabiccentett a duci lányhoz. Többször elesett, de nem adta fel, és tovább próbálta a táncmozdulatokat. Hogy tud ezen nevetni? Le akartam cseszni, de J-Hope gyorsabb volt.
- Nem értem, hogy miért zavar ez téged. Nem tudnád egyszerűen békén hagyni? - csitította sajnálkozóan, mire Jimin válaszul csak megforgatta a szemeit. A következő óra ének volt. Éreztem, hogy érdekes lesz. Nem voltunk sokan, csak tizenöten egy osztályban, szóval kifért mindenkinek egy dal. A bandából mindenki kiválasztott magának egy dalt amit együtt próbáltunk - csak én választottam az egyik kedvenc dalomat, amit eddig csak egyedül énekeltem. A végén mindenki fészkelődött, a duci lány jött. De bátor volt és magabiztosan kisétált a zongorához, majd elkezdte énekelni ugyanazt a dalt, amit én énekeltem - Crushtól a Sofa-t. Sokkal szebben énekelte ki a hangokat, a hangja pedig egyszerűen gyönyörű volt.
- Mindent értek - suttogta Jin. Jimin-re néztem, ő pedig rezzenéstelen arccal állt ott, látszott rajta hogy meg van lepődve. Ahogy vége lett a dalnak, mindenki tapsolni kezdett, ő pedig halkan azt kántálta, hogy "köszönöm".
                                                      ~Jimin Szemszögéből~

Én magam sem tudtam mi volt a konkrét problémám ezzel a lánnyal. Talán csak az idegesített, hogy még csak le sem kell fogynia, és bejuthat ide. Lehetséges, hogy most a lefogyáson van, de eddig miért nem tette ha ide akart járni?
- Te hova mész? - hajolt bele az arcomba J-Hope.
- Nem vagyok éhes, menjetek enni. - intettem nekik, majd letértem az ital automatához, ahol a duci lány nyújtózkodott és próbált elérni egy magasabban lévő gombot. A bandában én vagyok a legkisebb, így most úgy éreztem, muszáj volt kihasználnom az alkalmat. Mögé léptem, és megnyomtam a gombot ami felé az ujja mutatott.
- K-kösz - lépett el az automatától lehajtott fejjel.
- Haladnál egy picit vagy én vegyem ki az italodat? - sétáltam hátrafelé, míg egy falhoz nem dőltem. Érdekes lány volt, az egyszer biztos, de idegesítő. Felvette az italát, nagy levegőt vett, majd felém fordult.
 - Az alakom miatt nézel le? Mert ha így van, csak gratulálni tudok - mért végig lesajnálóan, majd elsétált.
- Ébredj már fel, ez egy énekeseknek való iskola. Hogyan jutottál be ide? Így akarsz majd debütálni?- kérdeztem teljesen komoly arckifejezéssel.  

- Ezt te sem gondoltad komolyan - rázta a fejét, majd halványan, irónikusan elmosolyodott.


                                                        Minae Szemszögéből

- Akkor meg sok sikert - suttogta, miközben elment mellettem. Bunkó. Itt nem fogom hagyni magam. Most, hogy elértem azt amit akartam, nem 

fogok magam útjában állni azzal hogy hagyom magamat cseszegetni.

 - Te beszélgettél vele? - esett rám HyeSun. Éreztem, hogy őt csak az fogja érdekelni ahogy kinéznek. 

- Az egy bunkó. - mosolyogtam rá, majd beleittam az üvegbe. 

- Mit mondott? Miről beszélgettetek?- ütögette a vállam miközben ugrált. Próbáltam terelni, de csak egy idő után sikerült. - Figyi, ma anyu jön értem, ugye nem baj ha egyedül kell haza menned? – kérdezte miközben sétáltunk a kijárat felé. 

- Nem, dehogy - mosolyogtam rá. Miután HyeSun elment, elindultam hazafelé. Egész meleg volt, enyhe, hideg szelet lehetett csak érezni. Begyömöszöltem a fülhallgatóimat a fülembe és végiggondoltam mindent. Talán ez a jutalmam azért, hogy kibírtam azt a 4 évet? Hogy elértem az egyik álmomat? Vagy ez talán csak egy újabb büntetés, a jutalom pedig csak később jön? Vagy egyáltalán nem? A gondolataimat az szakította félbe, hogy észrevettem, hogy zuhanok. Egy kéz a csuklómon húzott le, és a hátsómra estem. Egy alkoholtól bűzlő, ápolatlan férfinek a szempárjai néztek engem. Szabad kezével végigsimított az arcomon, miközben próbáltam kiszabadulni a szorításából. Mondott valamit, láttam hogy mozog a szája, de semmit sem hallottam belőle a fülhallgatótól. Egy kezet láttam a férfi karján, ami elhúzta azt az arcomról. Mikor feljebb néztem, egy ismerős, fiatal fiút láttam. Kivettem a fülhallgatóm majd kicsit elhúzódtam a férfitől. 

- Jól vagy? - nézett mélyen a szemembe. Végigmértem, a mi egyenruhánk volt rajta. 

- I-igen - válaszoltam, majd felsegített. 

- Ismered? - biccentett a férfi felé aki még mindig nagy szemekkel nézett rám. 

- Nem - poroltam le az egyenruhám.

Egy idő után rájöttem, honnan ismerős - a bunkó fiúnak az egyik haverja.
- Mi a neved? - hajolt közelebb oldalról, mosolyogva.
- Minae. Han Min Nae - válaszoltam félénken, miközben az eget néztem. Vajon ő is olyan lehet mint a másik? Csak ő először megjátssza a kedveskét?
- Akkor az előbbi ahjusshi miért szólított Hae Soo-nak? - vonta fel a szemöldökét, a kedves arckifejezése viszont megmaradt. Egyből felkaptam a fejemet erre a névre - az igazi nevem. Amiről csak a szüleim és én tudtunk.